Néhány szóban a második kongói háborúról (1998-2003)

A bemutatkozásban beígért világpolitikai rovatot az első kongói háborúval kezdtem, amit a sokak által csak „Afrika világháborúnak” nevezett egyes források szerint 5,4 millió halálos áldozatot követelő második kongói háború követett. Nézzük hát hogy is történt mindez.

Az előző posztban ott hagytuk abba, hogy a felkelők bevették a fővárost és az új elnök Laurent-Désiré Kabila lett. Rövid békeidő következett, mely addig tartott, amíg Kabila egyszer csak gondolt egyet és kiutasította országából az őt hatalomra segítő ugandai és ruandai csapatokat. Kagaménak és Museveninek viszont esze ágában sem volt kivonulni az ásványkincsekben gazdag kongói területekről, ezért rövidesen kitört a káosz.

Kabila

Kagame

Museveni

Politikai események

Uganda és Ruanda (kongói tutszi milíciák támogatásával) harcolt Kabila erői ellen, aki mögött viszont jónéhány afrikai állam sorakozott fel szövetségesként – Angola, Namíbia, Zimbabwe, valamint kevésbé jelentős mértékben Csád, Líbia és Burundi. Angolának érdeke volt a jelenlegi kormányzat fennmaradása, mert félő volt,hogy a Kabila esetleges bukása során létrejövő hatalmi űr az UNITA-t erősítené. A namíbiai Nujoma és a zimbabwei Mugabe elnöknek érdekeltségeik voltak a kongói ásványkincsek kiaknázásában, amelyek lelőhelyeit ekkor jórészt ugandai és ruandai erők uraltak. Első pillantásra úgy tűnhet, hogy két szövetség harcol egymás ellen, pedig inkább a mindenki mindenki ellen elv érvényesül. Reguláris erők, fosztogatók, kalandorok, zsoldosok, különféle milíciák bukkantak fel és harcoltak egymás ellen igen labilis szövetségekbe tömörülve. A kongóiaknak egyre kevesebb közük volt az egészhez. Ezt a tényt jól reprezentálja a 2000-ben Kisanganiban lezajlott ütközet, mely során a ruandai és ugandai csapatok (azért vegyük észre, hogy ők papíron egy oldalon álltak!) küzdöttek egymás ellen Kisangani gyémántlelőhelyeiért. Ennek ellenére Ruanda és Uganda próbált „kongói színezetet adni a konfliktusnak. Ruanda hivatalosan az RCD (Rassemblement Congolais pour la Démocratie) nevű, főleg tutszikból álló lázadó csoportosulást, Uganda pedig az Észak-Kongóban működő MLC ((Mouvement pour la Liberation du Congo) nevű milíciát hozta létre és támogatta. Hogy ez mennyiben látszatdolog volt, azt egy, a Dél-Kongóban levő gyémántlelőhelyekért folyt ütközet reprezentálja, mely a ruandai (tutszi) kormánycsapatok (hivatalosan természetesen az RCD) ütköztek meg az előző ruandai (hutu) kormány csapataival. Kongói katona alig vett részt az összecsapásban.

Hadi események

1998-ban több városban is, Ruanda és Uganda támogatásával, felkelés tört ki Kabila ellen, amit a fővárosban Kinshasában sikerült leverni. Így nem jött be Ruanda és Uganda azon terve, hogy így buktatják meg a vezetést, ezért új tervre volt szükség. Ekkor légihidat hoztak létre Nyugat és Kelet-Kongó között. Gomából és Kigaliból ingajáratok szállították a katonákat Kitonába, hogy a helyi lázadó erőkkel egyesülve harapófogóba fogják a fővárost.

A légihíd és az azt követő csapatmozgások:

James Kabarebe vezetésével a lázadó erők elfoglalták Matadit, valamint a főváros áramellátását biztosító vízierőművet. A keleti front is egyre megközelítette a fővárost.
Kabila hatalmát a zimbabwei és angolai segítség mentette meg. Az egyesült angolai zimbabwei támadás hatására, most a légihíd segítségével nyugatra érkezett ruandai-ugandai haderő került két tűz közé. A Matadiba visszavonuló Kabarebének nagy nehezen sikerült elfoglalnia egy észak-angolai repteret, majd felújítania a légihidat, ami most visszafelé, az angolai ostromgyűrűből Kigaliba szállította Kabarebe megmaradt csapatait. Ez két hónap alatt sikerült is, a nyugati front megszűnt, a főváros felszabadult. Keleten viszont állóháború alakult ki.

Ugyan sokan próbáltak közvetíteni, a harcnak végül az vetett véget, hogy a hadviselő felek belefáradtak az állandó háborúba. A 2001-ben merényletben elhunyt Laurent-Désiré Kabila helyét fia Joseph Kabila vette át. A ruandai csapatok 2002-ben végleg elhagyták Kongót. Mindezek ellenére a kormánynak nem sikerült megszilárdítani a hatalmát, Kivu tartományban napjainkban sincs béke.

Joseph Kabila

Forrás:-Wikipédia
-Hetyei András: Afrika világháborúja
-mindennapiafrika.info
-Szabó Loránd: Kongó Válsággóc kelet és nyugat között
-afrikatanulmanyok.hu

Az első kongói háborúról (1996-1997) dióhéjban

Először is szeretném leszögezni, hogy nem hozzáértőként írok a témáról, pusztán érdeklődőként néztem utána ennek-annak. Éppenezért, bárki hozzáértő építő jellegű kritikáját örömmel veszem. Hőbörgők kíméljenek!

Régóta terveztem, hogy készítek egy posztot a magyar közvélemény által kevéssé ismert (ám annál brutálisabb, Afrika szerte előforduló fegyveres konfliktusokról. Ekkor szembekerültem azzal a problémával, hogy „hol is kezdjem”, ugyanis gyakorlatilag minden összefügg mindennel. Végül a Kongói Demokratikus Köztársaságban lejátszódott események mellett döntöttem, mivel más események is kikövetkeztethetők az itteniekből.

Előzmények

Mint tudjuk, ez az ország sem kerülhette el az afrikai területek jó részének sorsát, a gyarmati létet, 1885-től II. Lipót belga király személyes birtoka lett.1908-ban a belga állam vette át a terület ellenőrzését (ekkor kerültek napvilágra a király egyes források szerint 15 millió áldozatot követelő véres rémtettei). A dekolonizáció folyamata 1960-ban érte el Belga-Kongót, ekkor kikiáltották a Kongói Köztársaságot.(1966-ban nevezték át Kongói Demokratikus köztársaságra.)Nem kellett sok idő, máris belső ellentétek merültek fel.Szakadár mozgalmak indultak, és a vezetés tagjai is összetűzésbe kerültek egymással. Zűrös évek után Joseph-Désiré Mobutu (később felvett nevén Mobutu Sese Seko Nkuku Ngbendu wa Za Banga) emelkedett ki vetélytársai közül.Puccsal átvette a hatalmat, majd amerikai támogatást a háta mögött tudva egypárti diktatúrát épített ki.Hatalmát a totális személyi kultusz és az elhatalmasodó korrupció jellemezte (sok helyen a korrupciót csak zairei betegségnek nevezték). Mindezek, és a Dél-Kivu tartományban (már 1967-ben) létrejött szakadár marxista állam ellenére is kijelenthető, hogy ezt az időszakot viszonylagos nyugalom jellemezte.(Mobutu alatt az ország a Zaire nevet kapta.)

Mobutu

Kivu tartomány helye az országban

A fent említett jelentéktelennek tűnő, és rövid életű (1967-1988) állam első embere, Laurent-Désiré Kabila kínai támogatást maga mögött tudva Mobutu első számú ellenfelévé nőtte ki magát, bár állama 1988-as bukása majdnem magával sodorta.

Az országot az 1965-1994-ig tartó időszakot fémjelző „viszonylagos nyugalmat” valójában a személyi kultusz, az életszínvonal drasztikus csökkenése (a nemzetközi segélyek főleg Mobutu zsebébe vándoroltak), és kisebb etnikai összetűzések jellemezték.

Közvetlen előzmények, és a háború
1994-ben viszont 2 millió hutu menekült érkezett a szoszédos Ruandából az RPF elől menekülve (Ez a ruandai népirtás következménye, amiről egy későbbi posztban még lesz szó).Mivel a menekültek között volt gyakorlatilag a teljes népirtás előtti ruandai kormány és a hadsereg, a menekülttáborok pedig kb. néhány 100 méterre voltak a határtól, a helyzet pattanásig feszült. A hutukat már régóta támogató Mobutuval szemben Kabila hathatós szövetségest látott a tutszi RPF erőkben, ezért elérkezettnek látta az időt, hogy ismét fellázadjon. Paul Kagame, az RPF vezetőjének közvetítésével létrejött az AFDL-t (Alliance
des Forces Démocratiques pour la Libération du Congo-Zaïre), mely egyesítette a Mobutu ellenes erőket. Jól jött ez Kabilának, hisz erős szövetségesre lelt, Kagaménak, mert az RPF kongói területen is üldözhette hutu ellenségeit, (nameg rátehette a kezét ásványkincsekben igen gazdag kongói területekre).

Laurent-Désiré Kabila

Szembenálló felek 1996-ban a háború kitörésekor:

Mobutu támogatói:
-Zaire hadserege
-régi ruandai hadsereg
-egykori Interahamwe tagok

Kabila támogatói:
-AFDL
-Ruanda (RPF)

A káoszban az előrenyomuló felkelők hatalmas pusztítást vitt végbe, a kormánycsapatokkal együtt menekülő hutu civilek közt kb. 300 ezerre tehető a halottak száma.

A ruandai tutszikkal baráti viszonyt ápoló Uganda is hamarosan bekapcsolódott a konfliktusba. Uganda belépésében szerepet játszott az Uganda-Szudáni ellentét is, melynek annyi köze van Mobutuhoz, hogy bázisokat biztosított Szudánnak az ugandai kormány ellen harcoló gerillák kiképzéséhez (Uganda pedig pénzzel támogatta a dél-szudáni felkelőket).
Rövidesen Angola is megjelent a színen, ott a Szovjetunió és kuba által támogatott baloldali MPLA és az USA, a Dél-Afrikai Köztársaság valamint az amerikabarát Zaire által támogatott jobboldali UNITA közti hosszú polgárháború után 1992-ben megtartott választásokat az MPLA nyerte. Mivel az UNITA
szerint csalás történt, a harcok kiújultak (annak ellenére, hogy a Szovjetunió bukása után az USA is kihátrált az UNITA mögül). A Mobutu-UNITA szövetség miatt az MPLA vezette Angola is csatlakozott Kabila támogatóihoz (az UNITA pedig Mobutuhoz).
Kis létszámú haderővel a tutszi vezetésű Burundi is Kabilát támogatta

Résztvevők a konfliktus végén 1997-ben:

Mobutu támogatói:
-Zaire hadserege
-régi ruandai hadsereg
-egykori Interahamwe tagok
-UNITA

Kabila támogatói:
-AFDL
-Ruanda (RPF)
-Uganda
-Angola

A háború 1997-ben ért véget, amikor a felkelők elfoglalták a fővárost Kinshasát. Az új elnök Laurent-Désiré Kabila lett.Mobutu még ebben az évben prosztatarákban meghalt Marokkóban.

Forrás: -Wikipédia
-Hetyei András: Afrika világháborúja
-afrikaitanulmanyok.hu

Vasárnapi képcsokor

Valahogy a Rammstein nemrégiben elhíresült Pussy című számáról mindig ez jut eszembe:

Erre a darabra pedig nemrég bukkantam rá:

Kezdjük a blogolást egy kis elmélkedéssel... (lökött egyetemisták előnyben)

Nakéremszépen. Gondoljunk csak bele… Mindannyian találkoztunk már azzal a szituációval, hogy teljes nyugalomban tartunk a mozgólépcső felé, ahol csupa ún. békávékékbe öltözött alakkal találkozunk. Igen, ez egy teljesen mindennapi jelenet. De vajon belegondoltunk-e, hogy a hely, ahol a fent említett alakok állnak, egy féligáteresztő szemipermeábilis membrán, ami a metrobekavoláris traktust határolja. Mindenképp az, hiszen csak azokat engedi át, akiknek van bérlet/jegy markere (továbbiakban: MEAP (Metrobekavoláris Entry Allowing Protein)). Ezeknek a markereknek két fő típusuk van, a MEAP-B (bérlet) és a MEAP-J (jegy). A MEAP-B altípusokat főleg féléletidejük alapján szokás megkülönböztetni. Leggyakrabban a 15 nap féléletidejű fordul elő, de találkozhatunk 50 nap, félszemeszter féléletidejű MEAP-B markerekkel is. Aki ilyennel rendelkezik, arra nézve a fent említett membrán permeábilis. A MEAP-J esetében már bonyolultabb a helyzet, ugyanis a MEAP-J-nek, ahhoz, hogy az általa jelzett entitás átlépjen a fent említett szemipermeábilis membránon, először bindelni kell egy enzimhez (lyukasztó), ahol limitált proteolízist szenved és csak ennek hatására válik aktívvá. A fent említett szemipermeábilis membrán nem található meg a metrobekavoláris traktus teljes határvonalán, elhelyezkedése időfüggő. Majdnem mindig megtalálható viszont többek között a Metro Köbányus-Neopestus és a Villamosz Cörutis Communis találkozási pontjainál (Ferenc körút, NY-i p.u.), ezeken a helyeken a membrán működése kitűnően vizsgálható.