Az előző posztban ott hagytuk abba, hogy a felkelők bevették a fővárost és az új elnök Laurent-Désiré Kabila lett. Rövid békeidő következett, mely addig tartott, amíg Kabila egyszer csak gondolt egyet és kiutasította országából az őt hatalomra segítő ugandai és ruandai csapatokat. Kagaménak és Museveninek viszont esze ágában sem volt kivonulni az ásványkincsekben gazdag kongói területekről, ezért rövidesen kitört a káosz.
Kabila
Kagame
Museveni
Politikai események
Uganda és Ruanda (kongói tutszi milíciák támogatásával) harcolt Kabila erői ellen, aki mögött viszont jónéhány afrikai állam sorakozott fel szövetségesként – Angola, Namíbia, Zimbabwe, valamint kevésbé jelentős mértékben Csád, Líbia és Burundi. Angolának érdeke volt a jelenlegi kormányzat fennmaradása, mert félő volt,hogy a Kabila esetleges bukása során létrejövő hatalmi űr az UNITA-t erősítené. A namíbiai Nujoma és a zimbabwei Mugabe elnöknek érdekeltségeik voltak a kongói ásványkincsek kiaknázásában, amelyek lelőhelyeit ekkor jórészt ugandai és ruandai erők uraltak. Első pillantásra úgy tűnhet, hogy két szövetség harcol egymás ellen, pedig inkább a mindenki mindenki ellen elv érvényesül. Reguláris erők, fosztogatók, kalandorok, zsoldosok, különféle milíciák bukkantak fel és harcoltak egymás ellen igen labilis szövetségekbe tömörülve. A kongóiaknak egyre kevesebb közük volt az egészhez. Ezt a tényt jól reprezentálja a 2000-ben Kisanganiban lezajlott ütközet, mely során a ruandai és ugandai csapatok (azért vegyük észre, hogy ők papíron egy oldalon álltak!) küzdöttek egymás ellen Kisangani gyémántlelőhelyeiért. Ennek ellenére Ruanda és Uganda próbált „kongói színezetet adni a konfliktusnak. Ruanda hivatalosan az RCD (Rassemblement Congolais pour la Démocratie) nevű, főleg tutszikból álló lázadó csoportosulást, Uganda pedig az Észak-Kongóban működő MLC ((Mouvement pour la Liberation du Congo) nevű milíciát hozta létre és támogatta. Hogy ez mennyiben látszatdolog volt, azt egy, a Dél-Kongóban levő gyémántlelőhelyekért folyt ütközet reprezentálja, mely a ruandai (tutszi) kormánycsapatok (hivatalosan természetesen az RCD) ütköztek meg az előző ruandai (hutu) kormány csapataival. Kongói katona alig vett részt az összecsapásban.
Hadi események
1998-ban több városban is, Ruanda és Uganda támogatásával, felkelés tört ki Kabila ellen, amit a fővárosban Kinshasában sikerült leverni. Így nem jött be Ruanda és Uganda azon terve, hogy így buktatják meg a vezetést, ezért új tervre volt szükség. Ekkor légihidat hoztak létre Nyugat és Kelet-Kongó között. Gomából és Kigaliból ingajáratok szállították a katonákat Kitonába, hogy a helyi lázadó erőkkel egyesülve harapófogóba fogják a fővárost.
A légihíd és az azt követő csapatmozgások:
James Kabarebe vezetésével a lázadó erők elfoglalták Matadit, valamint a főváros áramellátását biztosító vízierőművet. A keleti front is egyre megközelítette a fővárost.
Kabila hatalmát a zimbabwei és angolai segítség mentette meg. Az egyesült angolai zimbabwei támadás hatására, most a légihíd segítségével nyugatra érkezett ruandai-ugandai haderő került két tűz közé. A Matadiba visszavonuló Kabarebének nagy nehezen sikerült elfoglalnia egy észak-angolai repteret, majd felújítania a légihidat, ami most visszafelé, az angolai ostromgyűrűből Kigaliba szállította Kabarebe megmaradt csapatait. Ez két hónap alatt sikerült is, a nyugati front megszűnt, a főváros felszabadult. Keleten viszont állóháború alakult ki.
Ugyan sokan próbáltak közvetíteni, a harcnak végül az vetett véget, hogy a hadviselő felek belefáradtak az állandó háborúba. A 2001-ben merényletben elhunyt Laurent-Désiré Kabila helyét fia Joseph Kabila vette át. A ruandai csapatok 2002-ben végleg elhagyták Kongót. Mindezek ellenére a kormánynak nem sikerült megszilárdítani a hatalmát, Kivu tartományban napjainkban sincs béke.
Joseph Kabila
Forrás:-Wikipédia
-Hetyei András: Afrika világháborúja
-mindennapiafrika.info
-Szabó Loránd: Kongó Válsággóc kelet és nyugat között
-afrikatanulmanyok.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése